Program


Gryllus Dániel és barátai, A hegyi beszéd / A teljesség felé

Gryllus Dániel és barátai, A hegyi beszéd / A teljesség felé

Hegyi beszéd - dalok Máté evangéliuma alapján
Weöres Sándor: A teljesség felé
 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2015. december 16. szerda, 19:30

A Gryllus Dániel és barátai című koncert két részből áll. Az első rész a Hegyi beszéd, amely Jézus erkölcsi tanításainak összegzése, Máté evangéliumának 5-7. fejezete. Sumonyi Zoltán és Gryllus Dániel a bibliai szöveget tíz dalban dolgozta fel, amelyek között a versek alapjául szolgáló evangéliumi idézetek hangzanak el, Mécs Károly közreműködésével. A dalciklus 1993-ban íródott, de ebben a hangszerelésben most hangzik el először. A második rész Weöres Sándor A teljesség felé című, Hamvas Bélának ajánlott metafizikai művére épül. Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején komponált először zenét a prózai műhöz, ám a lemez kiadása 1988-ig váratott magára: a zenei feldolgozás ekkor, Weöres Sándor hetvenötödik születésnapjára jelent meg. A művet előadták színpadon is, ehhez Kőváry Katalin rendező, a zeneszerző felesége végezte a dramaturgiai munkát.

Gryllus Dániel hatvanadik születésnapjára fia, az időközben ugyancsak rangos zenésszé vált Gryllus Samu új hangszerelést készített a műhöz, melynek előadására Seress Zoltán színművész mellett a folk- és világzenei színtér több generációjának kiválóságait kérte fel.

Rendező: Müpa

Ajánlatunk


60' tánc English friendly 12+. Triggerek: füst, erős hanghatások.

Látomásos bűnfolklór. Kárpáti Péter legújabb drámája az erőszak mélylélektani aspektusait tárja fel. A bűnvallomás közösségi élmény. Nem csak arra jó, hogy a bűnös könnyíthessen a lelkén, hanem arra is, hogy a hallgatóit magával rántsa a bűn mocsarába. 90' színház 16+

70' tánc 14+ English friendly

Ajánló


Gondolat Plasztika

Pavel Sterec: A Selyemút – Bebalzsamozás és mumifikálás

Pavel Sterec: A Selyemút – Bebalzsamozás és mumifikálás
A több százmillió dolláros kínai befektetéssel támogatott, valaha volt egyik legnagyobb…

Anybody Walking x Kelemen Kristóf & Lestyán Attila x Trafó 18:00-24:00 ballroom, tánc, színház English friendly 18 éven felülieknek, angol…

120 perc színház 16+ „Beszédkínvallatás” Triggerek: füst, vaksötét, erős hanghatások.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!